A 27.számú SZENT IMRE cserkészcsapatról

 

 

„ …A helyes út a boldogság eléréséhez az, ha másoknak szereztek boldogságot.Kiséreljétek meg ezt a földet egy kicsit jobb állapotban hátrahagyni, mint ahogy találtátok.Legyetek résen tehát, hogy boldogan élhessetek és halhassatok.Legyetek hűek fogadalmatokhoz akkor is, ha már kinőttetek a fiúkorból, és…Isten legyen veletek.”

( Részlet Baden Powell utolsó üzenetéből, melyet a cserkészekhez intézett)

 

„ … Érzed, hogy tartozol valakikhez…Vannak dolgok, amit csak egy cserkész tud és tudhat… Bejárod az erdőt, táborozol, lefoglal téged, …Erőt, bátorságot és főleg kitartást ad…”

( Baka Ildikó  csapattag, segédőrsvezető )

 

„…Mostanra felvettem egy életformát, amit úgy neveznek cserkészet…az embert  fizikai,  szellemi és lelki téren is megmozgatja.

Nem hagy eltunyulni. Ami a lényeg: a cserkészetbe minden ami jó belefér.”

( Zachar Anikó, csapattag, őrsvezető )

 

Az 1989. novemberében megtörtént bársonyos forradalom után négy hónappal ( 1990.március 11-én) újraalakult a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség.

A cserkészet  valláserkölcsi alapokon álló pedagógiai mozgalom. Alapítója Baden Powell 1908-ban néhány fiúval kezdte meg a munkát Angliában, tizenöt év múlva a világ cserkészeinek a száma elérte a kétmilliót.

Az elkötelezett cserkészet elsősorban életforma , azaz nem elmélet, hanem önnevelésre való késztetés. A   fiatalokat élni és cselekedni engedi. A magyar cserkészet alapgondolata: „ Emberebb embert, és magyarabb magyart.”A tíz cserkésztörvényre és a kötelességek teljesítésére tesznek  önkéntes fogadalmat .

Városunkban 1992.szeptember 19-én alakult meg néhány cserkésszel  a  27.számú Szent Imre cserkészcsapatunk.  Mára 57 fős a közösségünk, melynek 90%-a az egyházi iskolánkból került ki , vagy jelenleg is itt tanul.

A  kiscserkészek, cserkészek 5-8 fős őrsökben tevékénykednek képzett őrsvezetők irányításával.

Az őrsi összejöveteleken kívül havonta különféle  csapatrendezvényeken találkozunk. Hagyománnyá vált  az elhagyatott sírok tisztítása, mikulási,  karácsonyi ünnepségek , a betlehemi láng fogadása és széthordása, szemétszedés,  a  március 15-ei megemlékezés, őszi és tavaszi  túrák, tanyázások sora.Szinte valamennyi  országos rendezvénybe is bekapcsolódtunk.

 Tíz évünkbe nagyon sok szép élmény, együttlét, tábortűz, tanyázás  sátortábor ,  jótett   belefért.

 

 

A legjelentősebb  rendezvényeink: 

·        Nyári táborok:  1993. Palást

                              1994. Olvár

                             1995. Palást

                            1996. Olvár

                           1997. Szövetségi Nagytábor Barka-Lucska 

                          1998. Lukanénye 

                         1999. Lédec

                        2000. Szövetségi Nagytábor Ipolynyék

                       2001. Ipolyfödémes

                      2002. Szalánc

                    2003. Derencsény

                  2004. Palást

                2005. Szövetségi Nagytábor Ipolynyék

              2006. Ipolyfödémes

 

·        Nyári kiscserkész tanyázások:1995.,1996.1997.Palást

                                                     1998. Lukanénye

                                                      1999. Torna

                                                      2000. Barka

                                                      2001. Ipolyfödémes

                                                      2002. Szalánc

                                                      2004. KCS mintatábor, Ipolynyék

                                                      2006. Nyitrageszte

 

·        Külföldi táborok, rendezvények, melyeken részt vettünk:

                                1994.Hárshegy-Cserkészpark ( Németország ), a Külföldi Magyar Cserkészszövetség Akadályversenyén való részvétel

                                1996. Csíksomlyó ( Erdély) Pünkösdi búcsú és zarándokút a szigetszentmiklósi csapattal

                                 1996.Ópusztaszer (Magyarország)

Kárpát-medence Cserkésztestvériség Nagytábor

                                1995.,1996.,1998.,1999.,2000. Szigetszentmiklósi Regősnapok ( Magyarország)

                                2000. Fillmore , Sík Sándor cserkészpark (USA)

Jubileumi Nagytábor, Zachar Csilla képviselte a  csapatot és  a Szövetséget

                                2001. Fillmore, Sík Sándor cserkészpark ( USA)

Czaudt Éva kiképzőként vett részt a  Külföldi Magyar Cserkészszövetség  által megrendezett Dobó István kiképzőtáborban

                                2005. Herencsény (Magyarország)

Díszőrséget állítunk a herencsényi Palócz Kereszt állításánal

                                2006. Herencsény (Magyarország)

Meghívást kaptunk a herencsényi Palócz Kereszt állítása évfordulójának alkalmából rendezett rendezvénysorozatra

 

·        Az SZMCS országos rendezvényein elért eredményeink:

                   1996. Országos Akadályverseny,  Szepsi                  3.helyezés

                   1998. Országos Történelmi Vetélkedő, Komárom     3.helyezés

                   1999. Országos Akadályverseny, Szalánc                 1.helyezés

                   2000. Országos Történelmi Vetélkedő, Szőgyén       3.helyezés

                   2000. Az SzMCS 10.évfordulója alkalmából meghirdetett     

                            fotópályázat  győztesei lettünk

                   2001. Országos Akadályverseny, Palást                    3.helyezés

                   2004. Országos Akadályverseny, Zsére                     3. helyezés

                   2006. Országos Akadályverseny, Leléd                     4. helyezés

 

·        A csapatunk  által szervezett  találkozók Ipolyságon:

                    1998.Körzeti MÉTABAJNOKSÁG ( Palást, Ipolyfödémes,

                             Léva, Zselíz, Ipolyság csapatainak )

                    2000.Körzeti AKADÁLYVERSENY

                    2001.ROVEREK BARÁTSÁGOS TALÁLKOZÓJA

                             ( Ipolyfödémes, Nyitrageszte, Alsóbodok, Babindal,

                             Szímő , Ipolyság roverjei számára, 15-20 éves 

                             cserkészeknek )

                    2001.ORSZÁGOS TÖRTÉNELMI VETÉLKEDŐ, melynek

                             az iskolánk adott otthont, a mintegy 105 főnyi

                                    versenyzőnek, Komáromtól Királyhelmecig